Az ősz beköszöntével elkezdett hűlni a víz, így a nyáron jól bevált combig vagy akár derékig vízben állós pergetéseket el kell lassan engednem. A balinok is kevésbé járják a partszéli vizeket. A melegebb vízrétegekben rajba álló küszöket riogatják, ami ilyenkor már nem ritkán a parttól messzebbi távokat is jelenti.
Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
Egy igazi praktikus, afféle „mindenes” táska a mindennapos horgászatokhoz, amely kisebb, mint a nagy szerelékes táskák, de nagyobb, mint a kis aprócikkes táskák. Hiányzott ez a méret és forma a By Döme TEAM FEEDER táskák közül, amelybe MIDNEN (is) belefér, amelyre egy gyors horgászathoz szükség lehet! Ebben tökéletesen tárolható szinte bármilyen kisebb és közepes méretű kiegészítő, legyen az egy szerelékes doboz, előketartó, etetőcsúzli, csalik, EVA tartók, vagy bármi egyéb, amit rendezetten, biztonságosan szeretnénk szállítani. A legnagyobb, belső főrekeszén kívül rendelkezésre áll még egy nagy zipzáras elülső zseb is, valamint mindkét oldalon 1-1 hálós zseb. A táska alapanyaga a kifejezetten strapabíró 840D Oxford nylon szövet, valamint a fedél, illetve alsó rész 100%-osan vízálló PVC-vel is kiegészül. Ebből adódóan nagyon könnyen tisztítható. Említést érdemel a bélelt, állítható méretű vállpánt és fogantyú, melyeket úgy terveztek, hogy megfelelő kényelmet biztosítsanak akkor is, amikor hosszabb távon kell a felszereléseket a horgászhelyre vinni.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy igazi praktikus, afféle „mindenes” táska a mindennapos horgászatokhoz, amely kisebb, mint a nagy szerelékes táskák, de nagyobb, mint a kis aprócikkes táskák. Hiányzott ez a méret és forma a By Döme TEAM FEEDER táskák közül, amelybe MIDNEN (is) belefér, amelyre egy gyors horgászathoz szükség lehet! Ebben tökéletesen tárolható szinte bármilyen kisebb és közepes méretű kiegészítő, legyen az egy szerelékes doboz, előketartó, etetőcsúzli, csalik, EVA tartók, vagy bármi egyéb, amit rendezetten, biztonságosan szeretnénk szállítani. A legnagyobb, belső főrekeszén kívül rendelkezésre áll még egy nagy zipzáras elülső zseb is, valamint mindkét oldalon 1-1 hálós zseb. A táska alapanyaga a kifejezetten strapabíró 840D Oxford nylon szövet, valamint a fedél, illetve alsó rész 100%-osan vízálló PVC-vel is kiegészül. Ebből adódóan nagyon könnyen tisztítható. Említést érdemel a bélelt, állítható méretű vállpánt és fogantyú, melyeket úgy terveztek, hogy megfelelő kényelmet biztosítsanak akkor is, amikor hosszabb távon kell a felszereléseket a horgászhelyre vinni.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.