Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Mega Hook a leguniverzálisabb egyes horog a Black Cat kínálatában. Egyedi kialakításával, és görbült hegyével a Mega Hook gyakorlatilag minden követelménynek megfelel a horog tulajdonságait tekintve. A hosszú, élezett horoghegy könnyedén akad a hal szájában, döglött csalis és többhorgos élő csalis szerelékeken egyaránt. Ha egyes horgot akarsz használni, ne keress tovább, megtaláltad a tökéletes típust! A görbített, hegesztett horogszem problémamentessé teszi a monofil előkék használatát. Az egyes horog, aminek helye van minden horgász dobozában!
- Méret: 8/0
- Kiszerelés: 6 db / csomag
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Mega Hook a leguniverzálisabb egyes horog a Black Cat kínálatában. Egyedi kialakításával, és görbült hegyével a Mega Hook gyakorlatilag minden követelménynek megfelel a horog tulajdonságait tekintve. A hosszú, élezett horoghegy könnyedén akad a hal szájában, döglött csalis és többhorgos élő csalis szerelékeken egyaránt. Ha egyes horgot akarsz használni, ne keress tovább, megtaláltad a tökéletes típust! A görbített, hegesztett horogszem problémamentessé teszi a monofil előkék használatát. Az egyes horog, aminek helye van minden horgász dobozában!
- Méret: 8/0
- Kiszerelés: 6 db / csomag
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.