Az ősz beköszöntével elkezdett hűlni a víz, így a nyáron jól bevált combig vagy akár derékig vízben állós pergetéseket el kell lassan engednem. A balinok is kevésbé járják a partszéli vizeket. A melegebb vízrétegekben rajba álló küszöket riogatják, ami ilyenkor már nem ritkán a parttól messzebbi távokat is jelenti.
Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A finomszerelékes, főként feederhorgászok körében is egyre nagyobb igény mutatkozik az olyan merítőnyelekre, melyek kifejezetten a nagyhalas horgászatok során kapnak létjogosultságot. Ehhez az irányvonalhoz igazodva egy olyan merítőnyél elkészítése volt a cél, mely eleget tesz a legmagasabb elvárásoknak is, mégis megfizethető árkategóriában kerüljön forgalomba. Ez nem más, mint a By Döme TEAM FEEDER Carp Fighter merítőnyél, mely 2,4 méter hosszú. A klasszikus teleszkópos, vagy rakós rendszerű merítőnyelekhez képest sokkal masszívabb kialakítású, rendeltetésszerű használat mellett nem lehet eltörni, nem fog megreccsenni sem! Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miben különbözik az átlagos bojlis merítőnyelektől? Az igényes kialakítású Carp Fighter nyél a bojlis nyelekhez képest hosszabb, mivel a bojlis merítőnyelek rövidek: 1,5-1,8 m hosszúak csupán. A nyéltagon a markolat vékony EVA borítást kapott, mely csúszásmentes fogást biztosít. A tervezésnél minden apró részletre ügyeltünk, melynek egyik bizonyítéka, hogy a fej rögzítésére szolgáló csavaros menet nem csupán ragasztva van a nyélbe, hanem egy szegecs is a helyén tartja azt. Garantált, hogy a fej nem tud leesni a nyélről, nem rántja le a legvadabb amur! A nyél szállítása sem jelenthet problémát, hiszen 2 részből áll.
Ha olyan merítőnyélre vágysz, mely hosszú éveken keresztül megbízhatóan működik, akkor a legjobb választás a Carp Fighter 2,4 méteres nyél!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.