Az ősz beköszöntével elkezdett hűlni a víz, így a nyáron jól bevált combig vagy akár derékig vízben állós pergetéseket el kell lassan engednem. A balinok is kevésbé járják a partszéli vizeket. A melegebb vízrétegekben rajba álló küszöket riogatják, ami ilyenkor már nem ritkán a parttól messzebbi távokat is jelenti.
Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a method horgászat meghódította Európát, és a feederes pontyhorgászok már szinte be sem dobnak másfajta kosárral. Ennek oka, hogy ez a módszer zseniálisan hatékony, és mindemellett nagyon egyszerűen kivitelezhető.
Ennek a technikának az egyik legújabb eszköze a HALDORÁDÓ QC Method Feeder. A kosár bordáinak elhelyezkedése lehetővé teszi az etetőanyaggal és micro pellettel történő használatot is. Természetesen a bordák kialakításánál az is fontos szempont volt, hogy a töltetbe visszatett horog még véletlenül se akadhasson bele azokba, éppen ezért a kosár első felén nem található borda, így mindenképp oda célszerű helyezni a felcsalizott horgot! A kosár ólommentes anyagból készült!
A kosár végében található egy gumis gyorskapocs is, mely belecsúszik a vezetőszárba, így félfix-é teszi a végszereléket. A kosarat felülről egy gumikúp zárja le.
A QC elnevezés utal arra, hogy a HALDORÁDÓ Method Feeder „quick change” kialakítású, tehát a vezetőszárról le lehet húzni a kosár testét, így levehetővé válik a zsinórról. Ennek akkor van jelentősége, ha a feltámadó szél miatt nehezebb kosárra szeretnénk cserélni a meglévőt. A QC rendszernek köszönhetően ezt a végszerelék megbontása nélkül is megtehetjük!
A kosár kompatibilis a HALDORÁDÓ Quick Change Elastic System és QC Arrow Method Feeder termékekkel!
A szett tartalma:
- 1 db QC Method Feeder 30 grammos kosár
- 1 db QC Method Feeder 40 grammos kosár
- 1 db QC Method Feeder 50 grammos kosár
- 1 db gumis töltőszerszám
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.